Fontosabb események 2017-ből


2017. január 19-én 11 órakor Szekszárdon

a Művészetek Házában rendezett Mészöly Miklós Emléknapon volt, Szkárosi Endre, Mészöly-díjas költőről készült portréfilm bemutatója.

2017. február Budapest

a Kortárs Folyóirat leközölte a Keskeny palló című elbeszélésemet.

2017. február 24-én 19 órakor Szekszárdon

tartottuk a Mikó Istvánnal közösen jegyzett, Háry vagyok az angyalát című zenés borozgatás ősbemutatóját a Német Színházban. A címszerepet alakító Mikó István, Jászai Mari-díjas színész-rendező közreműködő társai Szabó Anikó, Suha Kálmán és Herrer Pál voltak.

2017. április 7-én 17 órakor Győrben

a Hangraforgó Klubban Arany János: Az utolsó magyar című művét adtam elő ifj. Tövisháti András furulyaművész közreműködésével.

Fontosabb események 2016-ból


2016. január 19-én 10 órakor Szekszárdon

a Művészetek Házában tartott Mészöly Miklós Emléknapon volt, a Mészöly Miklós-díjas írókról készülő sorozat második darabjaként, Zalán Tibor portréfilmjének bemutatója.

2016. április 26-án 18 órakor Budapesten

a Magyar Írószövetség Bajza utcai Klubjában, megnyitottuk Bálványos Huba Munkácsi-díjas grafikusművész műhelyrajzaiból és a hozzájuk írt verses átirataimból rendezett Vasharangöntők című kiállítást. Megnyitóbeszédet mondott Szakolczay Lajos, József Attila- és Széchenyi-díjas művészetkritikus, közreműködött ifj. Tövisháti András.

2016. július 15-én 20 órakor Szekszárdon

a Szekszárdi Magasiskola Írótábor és Mesterkurzus keretében, a "múzsák", azaz a családi házunk kertjében, bemutattuk a Cserna-Szabó András Mészöly-díjas íróról készült portréfilmet.

2016. július 30-án 18 órakor Gerjenben

a Hangraforgó Együttes által szervezett Vers-zenésítő Tábor díszvendége volt a 80 esztendős Buda Ferenc. Gálaműsort rendeztek a megzenésített verseiből, a hozzá írt dalokból és írásokból. Ebben a műsorban hangzott el egy versmondó előadásában a Buda Ferencnek ajánlott Lehettem bármi című versem, amely aztán az AGRIA téli számában is megjelent.

2016. szeptember 16-án 19 órakor Szekszárdon

a Szüreti Napokon ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját a Szekszárdi Muslinca Férfikar, mely alaklomból Mikó Istvánnal és színész-zenész csapatával közösen, újra előadták a Vidám borisszákat.

2016. október 3-án 18 óra 30 perckor Szekszárdon

az Országos Könyvnapok rendezvényeként, az Illyés Gyula Megyei könyvtárban bemutattuk a Bíborkóló című verses misztériumjátékomat tartalmazó kötetet. A könyvpremieren közreműködött Rusz Milán színész-rendező a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, Gacsályi József költő és Rubányi Anita előadóművész.

2016. november 12-én 16 órakor Szekszárdon

a Belvárosi templomban tartott Márton-napi mise keretében - épp tizenöt évvel az ősbemutató után - újra elhangzott a Szent Márton gregoriánuma című művem. A felújított előadás szereplői Rubányi Anita, Tamási János, Balogh Márton és Koch Ádám voltak.

2016. november 19-én 19 órakor Győrben

a Vidám borisszák kamara - nyolc hivatásos színész és zenész közreműködésére átrendezett - változatának bemutatója a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében.

2016. november 19-én 20 órakor Szekszárdon

koncertet tartott a Skarabeusz teremben a Strófa Trió (Dara Vilmos, Silling Tibor és Tábi Tamás), akik megzenésítették és ott bemutatták a Szekszárdi pohárköszöntő című versemet.

2016. december 15-én. 13 óra 30 illetve 16 óra 30 perckor Vasszécsenyben

először rendhagyó (összevont három osztálynak) irodalomórát tartottam az Általános Iskolában Garay János Az obsitos című művéről, utána a Művelődési Házban Gacsályi Józseffel közös költői estet tartottunk Ballada Ninivében címmel.

Fontosabb események 2015-ből


2015. január 19-én 11 órakor Szekszárdon

a Művészetek Házában vehettem át a nagy megtiszteltetésnek számító Mészöly Miklós Emlékplakettet.

2015. március 3-án 17 órakor Szekszárdon

a Babits Kulturális központban megnyitottuk a Bálványos Huba emlékkiállítást, melynek rendezője, és a Vasharangöntők ciklus révén, kiállító közreműködője is voltam.

2015. április 10-én 17 órakor Szekszárdon

a Piactéri Placcon nyitottuk meg Tamási Gábor barátom "Az Isten balján" című fotókiállítását, ahol Ady Endre azonos című versét, és egy arra reflektáló saját verset mondtam el.

2015. május 29-én 17 órakor Györkönyben

részt vettem a Györkönyi Pincehegyért Egyesület székházának átadásán, ahol borverseket mondtam a lelkes közönségnek.

2015. július 9-én 18 órakor Szekszárdon

az Irodalom Házában mutattuk be a Mészöly Miklós-díjas írókról készülő portrésorozat első, Szilasi Lászlóról forgatott darabját. A bemutató a Szekszárdi Magasiskola Írótábor és Mesterkurzus programja volt.

2015. szeptember 5-én 15 órakor Szekszárdon

a felsővárosi Nyárbúcsúztatón borverseket mondtam az igen népes és hálás közönségnek

2015. szeptember 25-én 18 órakor Egerben

a Városi Könyvtár illetve az AGRIA Folyóirat vendége voltam. A költői est házigazdája Ködöbözc Gábor irodalomtörténész, a folyóirat főszerkesztője volt, közreműködtek az egri Eszterházy Károly Egyetem versmondó diákjai.

2015. október 5-én 17.30 órakor Bonyhádon

a Solymár ImreVárosi Könyvtárban borkóstolással egybekötött könyvbemutatót tartottunk az Áldva a pásztor a korttyal című borvers válogatás anyagából. Kóstoltató partnerem a Lajvér Borház volt.

2015. október 17-én 18 órakor Szekszárdon

a Béla téri Akusztik rendezvénysorozat keretében a Skarabeusz teremben koncertet tartott a Hangraforgó Együttes, mely koncert egyben két olyan dalnak is ősbemutatója volt, melyet a versemre írtak (Archilokhosz töredék és a Dalhoz).

2015. október 21-én 18 órakor Szekszárdon

a Garay Élménypincében volt a Szekszárd ma című reprezentatív fotóalbum bemutatója. Az album szerkesztője Vitáz Attila, aki Jantner László fotóiból válogatta össze az anyagot. A könyvet Erky-Nagy Tibor tipográfus tervezte, én a képekhez fűzött lírai szövegek írójaként voltam jelen.

Fontosabb események 2014. év szeptemberétől


Szeptember 12-én 16 órakor Dunaföldváron

A Vár étteremben mutatta be a Tolna Megyei Tollforgatók Klubja a KÉZJEGY antológia 20. számát. Kapcsolódott az eseményhez az antológia három szerzőjének - Szabadi Mihály, Wessely Gábor és Kis Pál István - egyéni könyvbemutatója. Én a Szögek a diófában című verseskötetemmel szerepeltem.

Szeptember 19-én 18 órakor Szekszárdon

A Szüreti Napok rendezvényeként a Régi Megyeháza Kávézóban mutattuk be az Áldva a pásztor című borvers-válogatás kötetet. A bemutató keretét adó beszélgetés résztvevői: Ódor János Gábor múzeumigazgató - moderátor, Dúzsi Tamás - borász, Baky Péter - festőművész, Gacsályi József - költő és Módos Ernő - az Alisca Borrend Nagymestere. Közreműködött Rubányi Anita versmondó, megzenésített verseket énekeltek a Komjáthy(i)ak.

Október 19-én 17 órakor Szekszárdon

Az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban Arany János: Utolsó magyar című művények bemutatásával zártuk az Országos Könyvtári Napok megyei rendezvénysorozatát. Az előadóest közreműködője ifj. Tövisháti András, hangszerkészítő furulyaművész volt.

November 10-én 18 órakor Budapesten

A Magyarországi Szerbek Színházában tartotta Virágkeresztek című költői estjét Baka Györgyi, aki meghívott egyik közreműködőnek

November 13-án 9.30 órakor Szekszárdon

Az I. Béla Gimnáziumban Arany János Utolsó magyar című művének - ifj, Tövisháti András furulyajátékával kísért - előadásával emlékeztünk meg a Magyar Nyelv Napjáról.

November 27-én 17 órakor Budapesten

A Stefánia Palotában a Tiszti kaszinó vendégei voltunk Dúzsi Tamással, ahol is irodalmi borestet tartottunk.